Edith Piaf – eredeti nevén Edith Giovanna Gassion – 1915. december 19-én született Párizsban. A francia zászló mellett ő Franciaország egyik jelképe. A „franciaság” minden jegyével. Törékenységével, érzékenységével, forradalmi elszántságával, erejével, és az ezzel járó bódulattal, tragédiákkal. Mintha a francia nemzet testesülne meg benne és dalaiban.

Anyja bárénekesnő volt, de nem ért rá felnevelni őt, ezért egy bordélyház tulajdonosnőjére bízta a kislányt. Apja, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, időnként felháborodott és magával vitte: a kis Edith a bordélyházból az utcára került, vagy az utakat járta apjával és a cirkusszal.

Négyéves korában, amikor ismét a bordélyházban élt, egy időre megvakult, majd a csodával határos módon visszanyerte látását. Ennek későbbi élete során nagy jelentőséget tulajdonított. Apja rájött, hogy az apró, törékeny alkatú lány nem jó artistának, ezért énekeltette a párizsi utcán. A már tinédzser lány Piaf – aki továbbra is több évvel fiatalabbnak látszott valódi koránál – hamar népszerű lett „utcai körökben”.
És mint a mesében, így, utcai éneklés közben fedezték fel, és Lepleé, a kávéház-tulajdonos elindította a pályáján. Ő adta neki a „Piaf” nevet is, ami aztán fogalom lett világszerte.

1935-ben, húsz évesen énekelt először színpadon, és attól kezdve énekesi karrierje töretlen. Magánélete viszont többször megtört, a törékeny nő többször eltört, és újra kezdte. De „nem bánt semmit sem”. Rendkívül érzékeny volt mindenféle elesettség, nyomor, betegség iránt. Vagyonokat szórt szét a szegények között (de nem mindig annak adta, akinek igazán szüksége volt rá), és a második világháborúban missziós feladatokat vállalt. Járta a frontokat, a francia katonák táborhelyeit, és énekelt nekik. Sőt, ebben az időben nem is lépett fel máshol, csak katonáknak énekelt. A katonák kedvence volt.
Piaf egyébként is szerette a férfitársaságot. És jelentéktelen külseje mögött mindig ott volt egy hang, egy személyiség, amely bámulatba ejtette a férfiakat. Piaf élt is ezze a lehetőséggel, a pletykalapok tele voltak a különböző kapcsolatainak kitárgyalásával, szerelmi botrányaival. Nagy kalandja volt Yves Montand-al, akit ő indított el az énekesi pályán, de Aznavour vagy Gilbert Becaud sem maradt ki a sorból.
Legnagyobb szerelme, az ökölvívó világbajnok Marcel Cerdan repülőgép-balesetben vesztette életét – Edith Piaf alól pedig kicsúszott a talaj. Számos kalandja után úgy érezte, ez a nála három fejjel magasabb, robosztus férfi az élete értelme – az ő pusztulásával Edith végképp eltévedt a saját magánéletében. Egyre inkább a kábítószer felé fordult, és bár énekelt tovább (sőt, nagyobb intenzitással, mint valaha) – de ezt a plusz erőt azonban már csak a drogok adták adhatták meg neki. Azt a boldogságot azonban megélhette, hogy látta: lemezei mindenhol, az egész világon népszerűek – különösen, ahol a franciákkal rokon lelkek élnek. A Balkánon, az oroszoknál, Amerikában... De mindezt már csak homályos ködökön át láthatta: a francia nemzet megbocsátó tapintata mellett halt meg, szinte „elfogyva”, 1963. október 11-én.

Jean Coctou, a híres író színdarabot írt számára, és Edith a neki szánt szerepet el is játszotta. Halála után egyre-másra születtek a színdarabok az énekesnőről, a titkát kutatva.
Yves Montand írja:
„Amikor meghalt, a betegágya mellett lehettem. Nem, nem jó a szó: nem meghalt, ez a kis nő egyszerűen elfogyott. Mint a gyertya. Törékeny alkata szinte eltűnt a lepedőben, a zsebkendőnyi ruha alig takart valamit a testéből. Míg látogattam, nem tűnt fel, mennyire 'nincs már' Piaf, és amikor meghalt, jöttem rá, miért: a szeme. A szemét kellett látni, és az ember mást nem is nézett rajta. Ezek a hatalmas szemek pótolták a test gyöngeségét, ezek a szemek adták az egész Edithet, és amikor énekelt, nem lehetett nézni mást, csak a szemét.

Mindannyian, akik közel álltunk hozzá, belezuhantunk ebbe a tekintetbe, ebbe a hatalmas, barna tükörbe. És amikor lecsukta örökre a szemét, akkor szűnt meg teljesen. Az ágyban már nem feküdt semmi, pár szánalmas kócdarab. Edith a mesélő, daloló szeme volt Franciaországnak, és kérdéses, tudunk-e még úgy látni, mint ő. Olyan őszintén, mélyről jövően – olyan szerelmesen és tragikusan. A temetésre elindultam, de aztán nem érkeztem meg. Nincs közöm a testéhez. A szeméből kinyíló lelkéhez volt közöm. Azt pedig ott hiba keresem.”

>>> KAPHATÓ LEMEZEI
291 track results for Edith Piaf on Napster
>Dalszövegek: